Ételek finomságok

Sziasztok! Minden féle receptet szeretnék felrakni amit már főztem vagy amiket ki szeretnék probálni .Remélem találtok olyant ami megtetszik nektek is.

Boros-tejszines csirke


Hozzávalók:

75 dkg csirke alsócomb (8 db)
10 dkg füstölt szalonna
1 dl száraz fehérbor
1 dl főzőtejszín
só, bors, mustár



Elkészítés:

Egy kisebb tepsit vagy sütőtálat a nagyon vékonyra vágott szalonnaszeletekkel kibélelünk. Ráhelyezzük, a sóval, borssal meghintett csirkecombokat, és a tetejüket mustárral megkenjük. A bort és a tejszínt elkeverjük, a csirkére öntjük, a tepsit alufóliával lefedjük. 170 fokos sütőben egy órát sütjük, majd a fóliát levéve a húst megpirítjuk. Burgonyapürével tálaljuk, melyet a besűrűsödött szalonnás-boros-tejszínes szafttal megöntözünk.



Lecsos szelet



Hozzávalók:

Fél kg husi (tetszés szerint)

2 nagyobb fej vöröshagyma

4 db tv paprika

4 db közepes paradicsom

(télen a paprika és paradicsom helyettesíthető üveges lecsóval)

6 gerezd fokhagyma

só. olaj

Elkészítés:

A paprikát megpucoljuk, kimagvaljuk, kiszedjük a csutkáját, majd vékony karikákra vágjuk, a paradicsomot forró vízbe dobjuk egy percre, lehúzzuk a bőrét, majd kockákra vágjuk.(üveges lecsónál értelemszerűen ez a lépés kimarad). A husit szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, majd besózzuk, és kettő gerezd fokhagymát péppé zúzunk, és ezzel bekenjük a husokat. Ezután lisztbe forgatjuk, és forró olajon mindkét oldalukat hirtelen megsütjük. Kiszedjük egy tányérra a husikat, majd a visszamaradt olajba vágjuk karikákra a vöröshagymákat, és ezt üvegesre sütjük. Erre rakjuk a paprikát és paradicsomot, és fedő alatt hagyjuk megpuhulni. A többi fokhagymát is péppé zúzzuk, hozzáadjuk, sózzuk ízlés szerint. (Üvegesnél csak ráborítjuk az üveg lecsót a hagymára). Majd mikor már félig megpuhultak a zöldségek visszarakjuk a husikat a lecsóba, hagyjuk fedő alatt összesülni. Ha zsírjára sült készen is van.

Javasolt köret: tarhonya vagy rizs





Karfiolos csirkemell





Hozzávalók:

1 fej karfiol

Fél kg pulykamell, csirkemell, esetleg sertés karaj ...stb (ki mit szeret)

10 dkg reszelt sajt (gouda, trappista...hasonló)

3 pohár tejföl

1 tojás

1 evőkanál liszt + valamennyi a húsokhoz

só, őrölt bors

Elkészítés:

A karfiolt rózsáira szedjük, alaposan megmossuk, majd megpároljuk vagy sós vízben megfőzzük. A húst szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, majd sózzuk, borsozzuk és lisztbe forgatva hirtelen kevés olajon mindkét oldalát megsütjük. Egy sütőtálat kirakunk alul hússal, majd a tetejére halmozzuk a karfiolt. A tejfölbe beleütjük a tojást, hozzákeverjük a reszelt sajtot, a lisztet, ízlés szerint sót, majd ezzel nyakon öntjük a karfiolos húst. Előmelegített, kb. 180C-os sütőbe toljuk és kb fél óra alatt megsütjük


Bakonyi sertés szelet


.

Hozzávalók:

  • 8 szelet tarja
  • 1 fej hagyma
  • 2 paprika
  • 2 paradicsom
  • 30 dkg gomba
  • 20 dkg húsos szalonna
  • tejföl, vagy tejszín
  • liszt
  • olaj
  • só, bors
  • húsleves, vagy húsleves kocka

A tarjákat kicsit megütögetem a széleit bevagdosom, befűszerezem. Lisztbe mártom  és kevés olajon megpirítom minden szelet mindkét oldalát. Nem kell átsütni, éppen csak kicsit megpörkölni. A megpirult szeleteket egy nagy lábosba teszem, és a húslevessel, vagy vízzel és leveskockával felöntöm, lefedve lassan hagyom párolódni.
Közben a gombát megtisztítom, a paprikát kicsumázom, a paradicsomot meghámozom. Mindet feldarabolom. A szalonnát kockákra vágom és megsütöm. Mikor elkezd pirulni, akkor rádobom az apróra vágott hagymát, üvegesre sütöm, majd hozzáadom a gombát, megborsozom. A paprikát, paradicsomot is beleteszem, egy picit hagyom forrni, és a párolódó húsra öntöm. Készre főzöm, majd tejszínnel besűrítem, vagy tejföllel. Ki hogy szereti jobban.
A sóval óvatosan kell bánni, mert a húst is besózva kerül bele, meg a szalonna is sós. Ezért több sót nem teszek rá. Esetleg a végén megkóstolom, ha sótlan, ami nem valószínű, utána lehet sózni.


Csodás csirkemell



Hozzávalók:

4 db csirkemell filé
8 dkg liszt
1 teáskanál pirospaprika
1 mokkáskanál majoránna
1 mokkáskanál őrölt bors
késhegynyi őrölt kömény
1 teáskanál só
2 gerezd fokhagyma
10 dkg reszelt füstölt sajt
1 db nagyobb vöröshagyma
2 dl tejföl
4 evőkanál olaj
1 dkg vaj


Elkészítés:

A lisztet a fűszerekkel, a sóval és a fokhagymával elkeverjük. Megforgatjuk benne a kisebb szeletkékre vagy csíkokra vágott csirkemelleket. A tepsit a vajjal kikenjük, belehelyezzük a csirkemell szeletkéket, majd ráhintjük a maradék fűszeres lisztet. A vöröshagymát vékony karikákra vágjuk és rászórjuk a csirkére, majd ezt követi a reszelt sajt. A tejfölt az olajjal elkeverjük, és bevonjuk vele a húst. Alufóliával lefedve kb. 170º-os sütőben 1 órát sütjük. Ezt követően az alufóliát levesszük, és addig sütjük, míg a teteje pirulni kezd. Pirított burgonyával, rizzsel vagy salátával tálaljuk. Nagyon finom hozzá a koriatiki (görög saláta).


Pulykamell baconba csavarva



Hozzávalók:

1 kg pulykamell
1 tasak szeletelt baconszalonna
1 db nagyobb vöröshagyma
1-2 db fokhagyma
2-3 ágacska kakukkfű (el is maradhat)
1 kanál olaj vagy zsír
só, őrölt bors


Elkészítés:

A pulykamellet hártyáitól megtisztítjuk, megmossuk, és úgy vágjuk be, hogy egy nagyobb szeletet kapjunk. A szelet egyik felére ráhalmozzuk a vékonyra felszeletelt vöröshagymát és a szintén vékony lapokra szeletelt 2-3 gerezd fokhagymát. Megsózzuk, és kicsit megborsozzuk, majd ráhajtjuk a hússzelet mások felét. Késheggyel a pulykahúsba kis zsebeket szúrunk, melyekbe beletűzdeljük a többi fokhagymát. A baconszalonna csíkokat egymás mellé kiterítjük, oly módon, hogy a hús méretének megfelelő lapot kapjunk. Az egyik szélére helyezzük a pulykahúst, és belegöngyöljük a szalonna szeletekbe. Egy kisebb tepsit zsírral, vagy olajjal kikenünk, belehelyezzük a pulykamellet, melyet meghintünk a csirke-fűszersóvalés a friss kakukkfűvel. Egy kevés vizet aláöntve, alufóliával letakarva, közepes tűzön, kb. másfél óra alatt puhára pároljuk. A fóliát levéve még pár percig sütjük, amíg a teteje pirosra sül. Melegen-hidegen egyaránt finom.



Brassoi apropecsenye


Hozzávalók:

60 dkg sertés szűzpecsenye
5 dkg füstölt szalonna
4 dkg fokhagyma
1 kg burgonya (nem szétfövő fajta)
4 evőkanál olaj
só, őrölt bors



Elkészítés:

A burgonyát héjában majdnem teljesen puhára megfőzzük, majd a burgonyahéját lehúzzuk, és kockákra vágjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, fokhagymanyomón átnyomjuk, vagy lereszeljük. A füstölt szalonnát felkockázzuk, a húst - a tokányhoz hasonlóan - vékony csíkokra vágjuk. Egy serpenyőben 2 evőkanál olajat hevítünk, beletesszük a szalonnakockákat, valamint a húscsíkokat, és erős tűzön, hogy a hús ne tudjon levet engedni, sűrű kevergetés mellett pirítjuk. Közben egy másik serpenyőben a maradék olajat szintén felhevítjük, rászórjuk a burgonyakockákat, és azt is megpirítjuk (hogy ne törjük össze, csak rázogatással kevergessük). Ha a hús készre pirult, rászórjuk a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és jól összekeverjük. A szintén megpirult burgonyát megsózzuk, majd óvatosan összekeverjük a hússal. Azonnal tálaljuk, mivel frissen sütve az igazi.


Satal töltött csirkemell baconba csavarva



Hozzávalók:

80 dkg csirkemell filé
40 dkg szeletelt baconszalonna
15 dkg félkemény sajt (trappista, edami, óvári, stb.)
só, őrölt bors, kevés olaj


Elkészítés:

A csirkemell filéből szép szeleteket vágunk, és óvatosan, vékonyra kiverjük, besózzuk. A sajtot kisujjnyi vastagságú csíkokra szeleteljük. Mindegyik hússzeletre egy-egy sajtcsíkot fektetünk, és feltekerjük. (Vigyázzunk, a sajtcsíkok ne kandikáljanak ki a roládokból.) A baconszeleteket - olyan szélességben, mint a húsrolád - kicsit fedőleg, egymásra fektetjük, ráhelyezzük a csirkemell tekercset, és szorosan feltekerjük. Mikor a szalonnába göngyöltük, egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, és a roládok minden oldalát hirtelen pirosra sütjük. Egy tűzálló tálat a serpenyőben maradt olajjal kikenünk, belehelyezzük a tekercseket, melyeket frissen őrölt borssal meghintünk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük - ha van grillező fokozat azt is kapcsoljuk be -, és a csirkemellet (kb. 10 perc) készre sütjük. 


Csöben sült szüzérmék spárgával



Hozzávalók:

40 dkg sertés szűzérmék
50 dkg fehérspárga
5 dkg liszt
5 dkg vaj
2 evőkanál olaj
1 db tojássárgája
3 dl tej
5 dkg reszelt sajt
1 kiskanál cukor
só, őrölt bors, szerecsendió


Elkészítés:

A spárgát burgonyahámozóval megtisztítjuk, fás végeit levágjuk, feldaraboljuk. Sós, cukros vízben 10-15 perc alatt megfőzzük, majd leszűrjük. A szűzérméket felszeleteljük, kicsit kiveregetjük. Egy teflon serpenyőben az olajat felforrósítjuk, és a sózott borsozott hússzeleteket elősütjük benne. A hússzeleteket sütőtálba rendezzük, ráterítjük a spárga darabokat, és bevonjuk besamelmártással. A mártáshoz a vajban a lisztet egy-két percig megfuttatjuk, felöntjük a tejjel, sózzuk, és állandóan kevergetve csomómentesre besűrítjük. A tűzről levéve belekeverjük a tojássárgáját, kevés reszelt szerecsendiót és fehérborsot. A mártás tetejére reszelt sajtot szórunk, és 170 fokos sütőben addig sütjük, amíg a teteje aranybarnára pirul.


Ovári sertésborda


Hozzávalók:

80 dkg kicsontozott sertéskaraj
40 dkg csiperkegomba
8 szelet gépsonka
25 dkg trappista sajt

1 csokor petrezselyem,liszt, olaj, só, bors

Elkészítés:

A gombát felszeleteljük, egy kanál olajon lepirítjuk. Közben sózzuk, borsozzuk, és a végén belekeverjük az apróra vágott petrezselymet. A karajt 8 szeletre vágjuk, a szeletek széleit kicsit bevagdossuk, és enyhén kiveregetjük. Sózzuk, borsozzuk, lisztbe forgatjuk, melyet alaposan lerázogatunk, és kevés olajon a szeletek mindkét oldalát hirtelen elősütjük. A hússzeleteket tűzálló tálba fektetjük, tetejükre kanalazzuk a pirított gombát, befedjük a gépsonkával, majd az egészet beterítjük reszelt sajttal. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt kicsit megpirul (kb. 15-20 perc). Rizskörettel tálaljuk.







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 9
Össz.: 2 632

Látogatottság növelés
Oldal: Húsételek
Ételek finomságok - © 2008 - 2024 - bubu-recept.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »